Hogyan készült Afrika kiállítás fája a majomkenyérfa

Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban készültek az Afrika kiállítás egyedi, 4m magas kiállítási installációi a majomkenyérfák.

A kiállításban nagyon sok szép állat szerepelt, melyet szerettek volna minél inkább a természetes közegükben bemutatni. Így, más dekorációs elemek  – nádas, folyópart, kilátó – mellett, jött kreatív ötletként a majomkenyérfák gondolata is.

 

  • A tervezésnél figyelembe kellett venni a múzeum műszaki lehetőségeit – mint szerszám park, elkészítés helye, mozgatási lehetőségek melyek ekkora tömegnél igencsak korlátozottak. Végül az elkészítés helyének a kiállító teret választottam, így a szükséges mozgatás terhe is jelentősen csökkent. Vas hegesztésre nem volt lehetőség, így egyedi ötletként maradt a fa – mint teherhordó szerkezet. Fa gerendák ácsolatából született a váz, melynek alapja rétegekben egymásra rögzített faforgácslemez lett. A vázat így stabilra össze lehetett csavarozni, és statikailag is megállta a helyét. A törzsnek és az ágaknak hungarocellből, különböző átmérőjű és hosszúságú, félbe vágott oszlopokat rendeltem.

  • Az ácsolat elkészülte után jött a hungarocellek felragasztása és formára faragása. A törzsön látható dekorációs elemek – vízszintes mintázat, csomók – gipsz felrakással készült. Az ágak hálóval lettek egymáshoz erősítve. A lombkorona kialakításánál a kereskedelemben kapható levélmintákra kellett hagyatkoznunk, így próbáltunk hasonlót keresni. Végül a helyre szállítást, beállítást egyszerű egyiptomi technikával oldottam meg, a megbillentett fa alá gömbvasakat toltam, így könnyen a megfelelő helyre lehetett gurítani őket.